Megyünk ám minuszba, mit megyünk, zuhanunk. Esküszöm, Panka kiesz a vagyonból, nem is akarom tudni, mit szólnának hozzá idesapámék, ha megtudnánk, hogy a kutya azzal a kanapéval ápol a Macskajajból ismert disznó versus Trabant viszonyt, ami olyannyira családi örökség (volt...), hogy meglehet, azon fogantam.
Szóval szépen lassan elfogy, a huzat darabokban hullik a földre, térdig gázolunk a szivacsban (jajjbocs, az a díszpárna volt, emlék, tevés, elmésszuvenír, Egyiptom), és készülök előre a szöveggel, amikor majd Pannit szájából kiálló rugó miatt kell állatorvoshoz vinni. Nem, persze, ez utóbbi csak vicc. De azért készülök.
Szóval az ülőfelületek fogynak, kutyapisi vagy ásott lyukak okán, én ostorozom magam, mert ha nem lenne ennyit egyedül, akkor nem enné meg a nappalit unalmában, régen tökéletesen szobatiszta lenne és legalább egy cirkuszi mutatványt már biztosan a magáénak tudna.

Egye fene végülis, a szép nőknek is elnézik, ha buták. A szóban forgó hölgynek meg azt, ha néha kanapét ebédel.