Mi is benyeltünk egy hányós vírust a hétvégén, a PanniindulunkaSzigetre gyorsan átneveződött Pannimegyünkazállatorvoshozra (aki amúgy nagyon aranyos, és nem csak azért, mert azt mondta Pankára, hogy baromi jól néz ki). Sikerült végighányni a péntek éjjelt, gyanús is volt, hogy csak úgy hagyta magát simogatni ez a kis forradalmár, normál egészségi állapotban ugyanis nemhogy nem lehet a fejét megsimogatni, hanem egyetlen, a feje irányába közeledő kézre már hallom, hogy beindul a kattogás az agyában: játékjátékjáték, rosszabb esetben szétrágomszétrágomszétrágom, erre most még dögönyözni is lehetett, álomkutya, mondtam én, hogy egyem meg a kis szívét.

Szóval seggbeszúrta a doktornéni négyszer, de nem kapott ám rágót azért, mert nem sírt. Én kicsi koromban mindig kaptam, mert sose sírtam ám, kemény gyerek voltam már akkor is. Bezony.
Panni azóta köszöni, jól van, ugyanúgy eszi a szemetet az utcán és lelki szemeimmel látom is, hogy éppen otthon rágja a kosarát, khmm... a maradék kosarát. Mert mit csinál ilyenkor az ember lánya, hát persze, hogy dolgozik. Olykor lelkifurdal. De szerintem a kutya tök jól érzi magát otthon. A diétás kaja okozta kakihalmazállapotváltozásra meg előre készülök.